Mars, avagy hogy lesz a "kis rosszból" jó?

 

mars logos

Befejeződött a jegyekről szóló cikksorozat, s most a Marssal megkezdem a bolybókról szóló sorozatot. Ezeket is a megfelelő időben fogom posztolni, vagyis amikor uralják az aktuális jegyet. Most a Kos jegyében járunk, s tradicionálisan a Mars uralja a Kos jegyét, ezért azzal kezdem.

A tradicionális asztrológia a Marsot a „kis rossz” bolygójának tartotta (a Szaturnusz volt a „nagy rossz” bolygója). Nézetem szerint a mai ember nagy szabadságot (és pont ennyi bizonytalanságot) kapott az élete alakítására, az évszázadokkal ezelőtti átléphetetlen korlátok (házasság, kaszt, nők társadalmi szerepe stb.) mára megszűntek. Ennek eredményeként a legtöbbször magunk választhatjuk meg az élethelyzetünket, s ezáltal a Mars által régen „kis rosszként” megjelenő analógiát pozitív, vagyis az egónk számára jónak tartott analógiákká alakíthatjuk.

Amint már sokszor írtam, az analógiák száma elvileg végtelen, ezért az alábbi jelentések is csak egy-egy példára mutatnak rá a sok közül:

A Kos Mars jelölhet versengő, sportoló embert, de vakmerő akaratot is.

A Bika Marsról elmondhatjuk, hogy biztonságra törekszik, de élvezkedő is lehet (ez nem negatív :)).

Az Ikrek Mars sokoldalú, érdeklődő.

A Rák Mars elkötelezett és nélkülözhetetlenségre törekvő.

Az Oroszlán Mars ösztönösen a teremtésre törekszik.

A Szűz Mars fontos jellemzője a tervszerű cselekvés, a racionális megközelítés.

A Mérleg Mars ösztönösen meg akar felelni, de gyerekként a leghisztisebb (ezt napi szinten tapasztalom).

A Skorpió Mars szenvedélyes, fanatikus, 1000%-os odaadás jellemző rá, ha valamit jónak tart.

A Nyilas Mars ösztönösen optimista, lelkesít másokat.

A Bak Mars ösztönösen célokat akar megvalósítani, precíz, pontos és kitartó.

A Vízöntő Mars különlegesen közelít a problémákhoz, s mindig új dolgokra törekszik.

S végül a Halak Mars ösztönösen segít, s képes másokért az önfeláldozásra. (És odaadó szerető :))

Feliratkozás

Feliratkozás az általános hírlevelekre és az
Asztrológia Online találkozókra

SFbBox by psd to html