„Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot”
József Attila
Életútjaink
Vannak, akik ösztönösen ráéreznek, mi a dolguk az életben. Vannak, akik egész életükben keresik, mégsem találnak rá önmagukra.
Az asztrológia valódi értékét sokan nem ismerik. Az asztrológia több ezer éves tudomány. Régen az asztrológusok neves társadalmi, filozófiai, egyházi emberek voltak. Mivel nem álltak rendelkezésre napjainkban oly elterjedt asztrológiai programok, így magas matematikai és csillagászati ismereteket igényelt a horoszkópok számítása, amelyet, csak tanult emberek ismerhettek. Neves asztrológus volt például Pitagoras, Aquinói Szent Tamás, Paracelsus, Kepler, Nostradamus.
A társadalom szegényebb rétegéhez az asztrológia tudománya nem juthatott el, ezt csak a királyok, és előkelőségek engedhették meg maguknak. Az asztrológia segítségével számos fontos esemény időpontját meg tudták határozni, például, hogy mikor induljanak csatába, mikor koronázzák meg a királyt, vagy mikor házasodjanak.
A ma élő emberek számára ez a tudás elérhetővé vált. Általa sokan arra keresik a választ, hogy mikor lesz párkapcsolatuk, gyerekük vagy mikor lesz munkájuk. Természetesen ezen kérdésekre is választ adhat ez a módszer, de az asztrológia több ennél. A mai divatos kifejezéssel élve, igazi életvezetési tanácsadó. Hiszen megmutatja személyiségünket, életfeladatunkat, a külvilághoz való viszonyunkat. Megérthetjük belőle miért ilyen a gyermekünk, mi motivál a céljainkban, miért ilyen a párunk, a családunk? Milyen munka való nekünk? Minden megjelenik benne, ami a Sorsunkban van.
Az emberek egy része hiszi, hogy van Sorsa, de nem ismeri. Vannak, akik ösztönösen ráéreznek, mi a dolguk az életben. Vannak, akik egész életükben keresik, mégsem találnak rá önmagukra. Mindannyian mások vagyunk, más feladattal születtünk. Nem hasonlíthatjuk életünket a szomszédunkéhoz, a barátnőinkéhez, a főnökünkéhez.
Az egyéni életutak beteljesítése nélkül a világunk sem változhat. Sokan keressük a választ életünk jobbítására, de ehhez saját világunkat kell javítani, amihez önmagunkon, önmagunk cselekedetein keresztül vezet az út! Amennyiben életünk tele van félelemmel és a félelmekre agresszióval válaszolunk, addig a külvilágunkból is hasonló tendenciák fognak visszatükröződni. Amikor felismerjük feladatunkat, tudjuk hol a helyünk a világban, elfogadjuk a sorsunk, és céljainkat ennek a szolgálatába állítjuk, a külvilág is felkarol minket és egy sikeres, boldog élet irányába vezet.