Párkapcsolatokról

 

1. rész

Férfi és női szerep

A tradíciónális családban a férfi (Nap) volt a domináns, a nő (Hold) a befogadó. A mai világunkban (Vízöntőkor) azonban már nem működnek a hagyományos szerepek, minden nő elvárja, hogy „egyenrangú” partnernek tekintsék, s a férfiak is általában tudatosan elfogadják ezt. De elfogadjuk a következményeket is?

 

 

 

 

A gond mindig abból adódik, hogy a „lelkünk” még nem alkalmazkodott a megváltozott társadalomhoz, s a zsigereinkben tradíciónális életre vágyunk, de a hétköznapokban éljük a modern életet. Pedig valamelyik életforma mellett le kellene horgonyozni ahhoz, ha tártós párkapcsolatban szeretnénk élni. Mert „egy fenékkel (Jupiter=hit) nem lehet két lovat (Jupiter) megülni.” Nem lehet két ellentétes irányú hite egy embernek. Vagyis valamelyik irányba el kell köteleződnünk a „lelkünkben” is, és tudatosan is. Az nem működik, hogy mindig a másiktól várjuk el, hogy szabadságot adjon nekünk, miközben mi lélekben nem vagyunk képesek szabadságot adni. Az sem működik, hogy a nők átveszik a férfiaktól a felelőséget, miközben csak egy "felelős férfit" képesek a lelkükben elfogadni. Feltette már valaki magában azt a kérdést, hogy sok férfi miért nem vállalja fel egy „normális” párkapcsolat felelősségét? Miért csak szeretői kapcsolatai vannak? Nyilvánvaló, hogy soha nem tanulta meg a felelősséget, mert az édesanyja "gondoskodásból" minden felelősséget átvállalt tőle az elmúlt 30-40 évben, s feltehetően az apamintájában sem a felelősségvállalás dominál.

De meg kell szabadulnunk a múlt béklyóitól! Egy felnőtt embernek dönteni kell, s utána úgy is kell cselekednie. Legyen az tradícionális, vagy modern életvitel, az mindegy. A lényeg, hogy utána "szőröstül-bőröstül" el kell fogadni az ezzel járó helyzetet életünk minden percében, s minden szituációjában.